"Engem nem látott senki még. S az évek
suhantak. ..." 
Babits Mihály: Síremlék

Láthatatlan vagyok, mondja. 

Láthatatlan a gondolkodó. Aki előre lát, de hiába szól.

Láthatatlan a magányos kirekesztett. Láthatatlan a fájdalom, a nyomor.

Átlépünk az utcán a hajléktalan koszlott matracán. De legalább valaki ad matracot.

Láthatatlan, aki ad.

Láthatatlan az éhség, a fázás, a bántalmazás.

Láthatatlan a gyerekek ellen erőszakot alkalmazó szülő, pap vagy tanár.

Láthatatlan a verbális erőszak.

Láthatatlan az agyunkat satuba szorító sok csökevény, szabályok és hagyományok ötvözete.

Láthatatlan az ellenszegülés és láthatatlan a szenvedély.

Láthatatlan minden, ami lényeges.

Láthatatlan a művész, aki láthatóvá tehetné a láthatatlant.

Láthatatlan a tudós, aki gyógyírt keres láthatatlan sebekre.

Láthatatlan az élet, a mindennapok. Láthatatlanná teszi a celeb- és politikuskultusz, a jó- vagy rossz lét, a közösségi oldalak virtuális világa, a tévé, a sör, az autó, a ház. Jólesően nyújtózva sajnálkozunk, szidalmazunk, sanyargatunk vagy szenvedünk, és pereg tovább az idő, szétmorzsol minket, mert megállni nem lehet. Pénzt kell keresni, futni kell a nyájjal, hajtani kell az elkóborló birkát. Ma már a pásztor is láthatatlan, nem hever el a fűben, és nem bámulja az eget, hanem egy vadászkastélyban számolgatja a pénzét, mielőtt és miután láthatatlan vadakat lő ki.

Láthatatlan a rossz és a jó, láthatatlan a filozófiai megfontolás és a napi döntés. Láthatatlan, hogy a kettő egy.

Láthatatlan az egyén, fortyog egy katlanban a massza.

Láthatatlan az űr, ami körülveszi, magába zárja és egyszerre szétroppantja.

Láthatatlan az ember és minden alkotása.

Láthatatlan a látható.

Önmagába fordul vissza a semmi. Akkor hát nem kellene újrakezdeni? Az alapoktól. Hogy az ember él, hogy két ember szövetkezhet, de csak akkor, ha nem öli meg egyik a másikat. Hogy szép a tavasszal virágba boruló fa és szép lehet egy ráncos arc is. Szép a megszenvedett élet minden barázdája. Lehet újra közel kerülni emberhez, fához, földhöz, a vizek minden cseppjéhez, a sivatag porszemeihez. Lehet egy szempárba feledkezve láthatóvá tenni múltat és jövőt. Csak nagy levegőt kell venni. Amíg van. Láthatatlan, de ha beszívjuk, látható lesz. Az ember testesít. Porrá lesz, újjászületik. Megáll, körülnéz, szóvá tesz és viseli a szó súlyát.

Mert a szó látható. De késő, ha már lángbetűkkel írják.