Szűcs Balázs kritikája a Kőarc című kötetről az Új Forrásban

A gondolatilag és formailag egyaránt sokszínű és erőteljes könyv egyes közéleti verseivel kapcsolatban megjegyezhetjük, hogy például a 400 halál, az Eleven emlékmű vagy akár a Pillanatkép című versek esetében a szerző mintha egészen közel kerülne ahhoz, hogy az elemi erejű felháborodás, melyet a mai magyarországi állapotok ébresztenek benne, a versbeszédet csak és kizárólag a konkrét aktualitáshoz kösse. Szerencsére azonban mindig sikerül elemelnie a verset a mindennapoktól, hogy valami mélyebbről, általánosabbról, egyetemesebbről, igazabbról szóljon.

Mesterházi Mónika: „DACOLNI, MINT A FÁK” Lázár Júlia verseiről

Lázár Júlia nagyjából tízéves követési távolsággal megjelent három kötete három korszak: elkülönülő életérzések, átalakuló világ. Ugyanaz a válaszokat kereső, öntörvényű személyiség szólal meg bennük, mégis kirajzolódni látszik egy beszédes ív: lázadás–keresés, szabadság–vállalás, keserű rezignáció. Ahogy egyik versében írja: „magad vagy ez a kor”.

Ujlaki Csilla: ” előttetek nem várt alakban. de felnövök ” (Lázár Júlia : Az ismeretlen)

Lázár Júla Az ismeretlen című verseskötetének mind az öt ciklusa lírai hangoltságú próza formájú emlékezésekkel indít, melyeknek alapja gyermekkori élmény, egy esetben pedig a szájhagyomány útján őrződő megrendítő családi történet. Az emlékekhez társuló tematikus rendbe szedett versek egy olyan útját kereső-járó költő önreflexiói, aki tizenhárom évi hallgatás után (első és egyetlen verseskötete, az Ujjnyomok 1988-ban jelent meg) a műfordítások mellett fontosnak tartja a saját hangon való megszólalást, s ehhez többnyire a szonettforma szabadon alakított változatait használja fel.

Keresztury Tibor kritikája az Ujjnyomok című kötetről

Lázár Júlia versei a kiforrott stílus elegáns biztonságával sűrítik magukba a posztmodern irodalom specifikus jegyeit; a forma jelentéshordozó szerepétől a nyelvcentrikusságon, az idézéstechnikán, a hagyományok újjáélesztésén át a rejtőzködő magatartástípusig. Törekvésének valói értéke nem abban ragadható meg, amit elmond, hanem abban, ahogy elmondja, s ebben a vonatkozásban nagy reményekre jogosít.

 Murányi Gábor: A lehetetlen megélése

“Fojtott hangulatú, csendes strófáiból ezúttal is “kiordít” az, amit a költő évtizeddel ezelőtt szinte szégyenkezve vallott be: “tényleg csak azokat a verseket írom meg, amiket már nagyon  nem lehet nem leírni”.”