Mi. Én. Te

 

 

Még ki lehet nyitni.
 És be lehet zárni.
 Még föl lehet kötni.
 És le lehet vágni.
 Még meg lehet szülni.
 És el lehet ásni.
            Pilinszky János

 

Nem vagyok hős.

Amikor több évtizedes tanári pályámra azzal tettem fel a koronát, hogy előbb tisztségeket nem vállaltam, azn felmondtam az állásomat, úgy éreztem, olyan vállalhatatlan dolgokra köteleznének, hogy semmilyen okkal és ürüggyel nem maradhatok. Minden józan ész ellenére sem volt más választásom. Nem tartott el senki, ellenben én másokat igen, adósságokkal terhelve fejest ugrottam a szakadékba. Ráadásul éppen kezdtem érteni, amit csinálok. Egyre többet készültem az óráimra, és egyre kevésbé voltam látványosan jelen. Megtanultam mozgatni a szálakat. Halálos izgalomban figyeltem, hogy jó előkészítéssel a dolgok működnek, szinte nélkülem is, a nyiladozó elmének leginkább bátorításra és lehetőségre van szüksége. Nem volt könnyű az utolsó kérdésekre felelni, miért megyek el, miért hagyom ott őket.

 

Később egy ismerős megrótt, amiért újra és újra szóvá tettem, egy-egy nyilatkozatban, belső levélben, vagy tüntetésen: felmondtam, az új törvény miatt. Nem biztos, hogy ez az egyetlen út, de ezt is meg lehet tenni és túl lehet élni. Nem hőstett volt, hanem kényszermegoldás. Fájt. Bár hagytam volna a szemérmeskedést! Álltam volna ki azonnal a nyilvánosság elé, neveztem volna meg az iskolámat, és kiabáltam volna ki a világba, amit csak a felmondásom szövegében rögzítettem: a számomra vállalhatatlan törvény az ok. Amiben ott volt már minden, ami azóta megnyomorított diákot, szülőt, pedagógust. Előrevetítette a sok fiatalkorú munkanélkülit és idősebb megalkuvót, a társadalom elbutulását és apátiáját, a lázadók kifáradását, a bűnbakkeresés veszélyét.

De nem vagyok az igazság egyedüli birtokosa, és utálok kiabálni. Szerepelni, színpadokon ágálni is. Egyszerűen csak bizonyos dolgokat meg kell tennem, mert különben nem kapok levegőt. Másokat meg nem, ugyanezért. Nem a legpraktikusabb életstratégia. De az én téridőmben másképpen nincs értelme a létezésnek.

Nem csapok agyon szúnyogot és a pókot kiviszem a kertbe.

A pókot egyszer lehúztam a vécén. Aztán rájöttem, ez nem én vagyok. Ilyenkor idomulni akarok. Bizonyítani, hogy felnőttem és életképes vagyok. Tudok ölni. Gyilkos vagyok, nem áldozat.

Nem megy.

Nem hiszek a háborúban, a halálbüntetésben, nem hiszek az állam, a törvény feltétlen tiszteletében. Hiszek Hume-ban, vagy inkább Hume-nak. Aki gondolkodott az emberi természetről, és leírta, miért kell engedelmeskedni a törvénynek. Ami pont arra való, hogy az egyik ember ne gyilkolja le a másikat, mert anélkül is képes − a törvény segítségével − megvédeni a tulajdonát. Ám az ember, ez a csodálatos lény, egyben szörnyeteg is. Időről időre kifordítja a törvényt, és saját céljai érdekében mások megnyomorítására használja fel. Ezúton üzenem tehát kormányoknak és népeknek, az 1948. december 10-én, a második világháború borzalmai után elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával, annak is az első cikkelyével: „Minden emberi lény szabadnak, egyenlő méltósággal és jogokkal születik. Értelemmel és lelkiismerettel bírván, testvéri szellemben kell egymás iránt viseltetnünk.”

Az 1993. évi XXXI. − szabadságjogokkal foglalkozó − törvény Magyarországon is jóváhagyja e jogok nagy részét, és így folytatódik: „A jelen Egyezményben meghatározott jogok és szabadságok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani.”

 

Nos?

Azt mondják, régen volt háború. És az ember emlékezete nagyon rövid. Paragrafusokat minek böngészne, inkább idomul. Fortyog körülöttünk a világ. Szorongunk, elbizonytalanodtunk. Az ember bűnbakot keres, és ütni vagy ölni akar. Közben tekintélyt tisztel, szép szavakat, mint isten, haza, család. Honvédelemről beszél, miközben azt se tudja, hogy a haza nem elvont fogalom, nem országhatár és kerítés, hanem a valahová tartozás érzése, egy tó, fa, kavics vagy mosoly − egy nyelv, táj, kultúra, emberek szeretete. De mások otthonát elvenni, mások kultúráját nem tisztelni, látszólag a sajátunk védelmében, egyszerűbb mint gondolkodni, és megérteni, hogy az a nép marad meg, amelyik tudja, hogy a kultúra fontos, tiszteli másokét és őrzi a sajátját. Amelyik nem nézi le sem a tudást, sem a művészetet. Nehéz véleményt formálni és kiállni amellett, amiben hiszünk. Pedig ott ordít a képünkbe mindenhol, a magyar alaptörvényben is, „az emberi méltóság sérthetetlen”. Ez a félmondat, ha mindenki tisztelné a törvényt, megakadályozná a kiszolgáltatottak megalázását és még nagyobb nyomorba süllyesztését, bátorságot adna, hogy emeljük fel a fejünket, védjük a betegeket, a gyerekeket és öregeket, védjünk mindenkit, akit bántanak, védjük önmagunkat, és ne hajoljunk meg bárki akarata előtt. Senki nem áll fölöttünk, csak azért, mert hangos, vagy gazdag, valamilyen hierarchiában parancsot oszt, vagy egy kifordított, hatalmát szolgáló törvényre hivatkozik. „Emberek, nem vadak – elmék vagyunk!”

Vagy lehetnénk.

 

4 thoughts on Mi. Én. Te

  1. Szép és szomorú. Megkönnyeztem, elsirattam magamat, magunkat…

    Reply
  2. Nagyon szép, Juli! Most már azt is tudom, hogy nem vers. (Ezt most Anna írta le, mert én nem látom).

    Reply
  3. A katasztrófavédelem szolgálati szabálykönyvével foglalkozom épp. A szolgálati elöljáró kötelességei cikkben olvasható a következő.

    9. § (1) A Szolgálati elöljáró irányítja, vezeti, szervezi, ellenőrzi az alárendelt szervezeti egységek és alárendeltjei munkáját, megadja a feladatok ellátásához a szükséges információkat, figyelembe veszi és mérlegeli az alárendeltek javaslatait, biztosítja a munkavégzés feltételeit.
    (…)
    (4) A szolgálati elöljáró hatáskörében:
    a) megismeri, beosztottjaival megismerteti, betartja és betartatja a szolgálati viszonyra, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv tevékenységére, működésére vonatkozó jogszabályokat, egyéb előírásokat, megteszi a szükséges intézkedéseket a kiemelkedő munkát végzők elismerésére és a fegyelmezetlenséget elkövetők felelősségre vonására,
    b) szervezi, irányítja, ellenőrzi alárendeltjei munkáját, megteremti a szolgálat ellátásának feltételeit, meghallgatja és mérlegeli alárendeltjei javaslatait,
    c) biztosítja a szolgálati érdek mindenkori érvényesülését,
    d) fellép a hivatásos katasztrófavédelmi szerv mint szervezet és mint munkahely, továbbá az alárendeltjei jogainak és jogos érdekeinek védelmében,
    e) megismeri és figyelemmel kíséri közvetlen alárendeltjei személyiségét, képességeinek, adottságainak, emberi tulajdonságainak változását, munkáját befolyásoló körülmények alakulását, megteszi a szükséges intézkedéseket a szolgálatellátás terén jelentkező hátráltató tényezők csökkentésére,
    f) személyes helytállásával pozitív példát mutat a szolgálati feladat ellátásában, a fegyelmezett magatartásban, a szakmai ismeretek elsajátításában, valamint a társadalmi elvárás szerinti erkölcsi normák betartásában,
    g) mindenkor tiszteletben tartja alárendeltjei személyiségi jogait és emberi méltóságát,

    Ezek nem betartása – papíron – akár 5 év szabadságvesztéssel is sújtható :)

    Reply
  4. Úgy érem magam, mint a kotlós, aki hattyúkat költött.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..