VÁNDORBATYU

(Fotó: Muhammed Muheisen (AP/dpa) / UNICEF – Pictures of the Year 2017)

„Valamit mégis kéne tennem,

valamit a gyötrelem ellen.”

Nemes Nagy Ágnes

 

Helyet keresni nem elég.

A startvonal adott. Esetleges, hová és mikor születünk. Milyen adottságokkal és háttérrel készülünk az életfutamra. A felszerelésünk lehet szakadt és lehet a legmodernebb. Ha a feltételeink rosszak, beleszakadhatunk, és mégsem érvényesül a tehetségünk. Ha a többségnek nem tetszik a bőrünk színe, vagy a fülünk bojtja, félretaszíthatnak, megnyomoríthatnak, megölhetnek. Veszítünk és újra veszítünk. Ha megmaradunk, összeszorított foggal folytatjuk. Ha szerencsénk van, segítséget is kapunk. Ha erőnk van, változtatunk, megteremtjük magunk a szükséges feltételeket. Nem mehet el közben a kedvünk, nem fogyhat el az energiánk, ha gáncs ér minket, kibírjuk, ha kezet nyújtanak felénk, elfogadjuk. Vagy nem. Ahol eltaszítanak, ott még többet mosolygunk. Vagy odébbállunk. De nem adhatjuk fel. Mert az már cseppet sem esetleges, milyen tudatosan élünk, mit hozunk ki abból, amink van. És persze mi kinek nyújtunk közben kezet.

„Anya leszokott a pogácsasütésről, mióta rászokott a tanításra”, mondta az akkor négyévesforma fiam. Eltelt néhány év, és a vállalhatatlan köznevelési törvény miatt leszoktam a tanításról. A pogácsa maradt. „Hamuban sültem” − hallom Géher, a mesterem és barátom hangján, már a túlvilágról. A pogácsa jelkép, valami, amit továbbadunk, tovább viszünk, életben tart minket és másokat. Emlékeztet az otthon melegére és figyelmeztet arra, hogy milyen kevés elég az élethez. De abból a kevésből nem engedhetünk. Ha nincs, aki nekünk hamuba sült pogácsát süssön, vagy akinek mi süthetünk, akkor semmink sincs.

Van egy országunk. Immár nyíltan fasisztoid jelszavakkal, Magyarország über alles. Nemzeti konzultációval, amiről tudható, hogy Hitler találta ki. Népbutítással, amelynek része, hogy már a szemétszállítás is nemzeti. Miközben a nemzet identitását őrző kultúra halódik: a Magyar Közlöny 227. és 228. számában mindenki megnézheti a számadatokat: az egyházak 2017. végén a kormány által kultúrára szánt összegnek a 12,5-szeresét, a sportszervezetek majdnem a hatszorosát, a határon túliak több mint a négyszeresét  kapják.

És ez még mind nem elég. Ebben az agyongyötört országban, a huszonegyedik század elején, a 2017-es év végén az iskolák vezetői levelet kapnak a nevetséges EMMI becenévre hallgató minisztériumtól, amelyben kötelezik őket, hogy kidolgozzák a HIT-et (sic!), a honvédelmi intézkedési tervet, rendkívüli állapot esetére. A feltételek között szerepel az is, ha az országot külső támadás éri. No meg terrorveszély. Ami nincs, de a plakátokon van. És egyszer persze még lehet, főleg, ha álságos intézkedésekkel, hosszútávú gondolkodás helyett, éppen előkészítjük neki a terepet. Ezzel párhuzamosan a kormány utasítást ad a lőterek kivitelezésének gyorsítására is. Hiába tiltakozik ellene minden magára valamit is adó oktatási és nem oktatási szervezet. Hiába tudjuk sokan, mi mindenre kellene az a pénz és energia. Hiába ismerjük a tényeket: mi történt a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel, mi történt a szakképzéssel, mi a helyzet a felsőoktatásban, az egészségügyben, a hajléktalanokkal, a rokkantakkal, a mélyszegénységben élőkkel. Terrorveszély, hát persze. A bűnbakkeresés, a fenyegetettség érzetének ébrentartása régi trükk. De ez megint más, itt állandó készültség fenntartásáról, az iskolák militarizálásáról, háborús hangulatkeltésről van szó.

Elnézem a szíriai kislányról, az ötéves Zahráról készült fotót. A kétségbeesett, iszonyodó százötvenéves gyerektekintetet. Kerüljön ez is a batyunkba, akármerre megyünk, akárhol maradunk, lássuk magunk előtt, mielőtt bármit megteszünk, vagy nem teszünk meg.

Nézzünk fel a csillagokra, és szégyelljük el magunkat, ha hagyjuk, hogy néhány tudatlan, felelőtlen, a hatalomért mindent feláldozó ember döntsön rólunk. Éppen a parány mivoltunk tudatosítsa bennünk, nem illúzió megsütni és továbbadni azt a pogácsát. Ragaszkodni a legkisebb batyuhoz, és soha, de soha nem hivatkozni arra, hogy nekünk ennél fontosabb szerepünk, megtartandó helyünk, életünk, egzisztenciánk van, ezért engedünk a gonosznak. Nincs menekvés. Tennünk kell a gyötrelem ellen. Ha boldogabb új évet akarunk magunknak, másnak. Ha akarunk további éveket ezen a bolygón, a bolygónak ezen a pontján. Mi. Én. Te.

One thought on “VÁNDORBATYU

  1. Ezt mindenkinek olvasni,érteni kell. Aztán a megfelelő időben, az urnák előtt helyesen cselekedni!

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..